St. Margarethen Rusttól 5 km-re, Eisenstadttól 9,5 km-re fekszik a Fertő tó nyugati partján. Szentmargitbánya nevét egykori templomának védőszentjéről - Szent Margitról - kapta. A településen található mészkőbányát Römersteinbruchnak - római kőbányának - is nevezik, mert már a rómaiak is használták az itt kibányászott követ építkezésre. Úgy tartják, hogy ez a kőbánya Európa legrégebben működő és legnagyobb kiterjedésű kőbányája. A közel 150 ezer négyzetméteren elterülő kőbányában kitermelt mészkő könnyen megmunkálható, ezért az építkezéseknél szívesen használták. A kőkitermelés hatására néhol 30-40 méter magas falak keletkeztek.
A kőfejtő 1961 óta kulturális célokat is szolgál, ötévenként
passiójátékok helyszíne. A település lakosaiból álló - kb. 500
fős - együttes természetes környezetben, a szentföldi
helyszínekre emlékeztető kőbányában mutatja be nagyközönség
előtt az evangéliumok alapján szerkesztett történetet.
1997 óta évente nagyszabású operaelőadásokat is tartanak a
Szentmargitbányai kőfejtőben. Két színpadot is kialakítottak. A
kisebbik a gyerekeknek készült, melyhez egy 1500 férőhelyes
nézőtér tartozik. A nagyszínpad nézőtere 5500 személy
befogadására alkalmas.
A kőbánya fölötti magaslaton áll a Rozália-kápolna, amelyet a pestis elleni védőszentek - Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Rozália - tiszteletére emeltek annak emlékére, hogy a járvány megkímélte a falut. Erről a helyről csodálatos panoráma nyílik a környező vidékre, érdemes ide felsétálni.
A falu központjában találjuk a Keresztelő Szent János római katolikus templomot, melynek kő gúlasisakos tornya egykor külön állt, de az átépítések során végül egybeépült az épülettel. Legújabb feltevések szerint a templom az 1291-ben elpusztult majádi vár romjaiból épült. A templom régi berendezése a török hadjárat idején tűzben égett el, csak a szószék maradt meg. A templom mellett láthatjuk a régi szentélyt és a csontházat. A település központjában áll a pellengér, amely egykoron a mezővárosok önálló bíráskodásának jelképe volt.
A kőfejtő közelében a Mesepark (Märchenpark) várja önfeledt szórakozásra a családokat. Van itt hullámvasút, elvarázsolt kastély, vízimalom, körhinta és még állatsimogató is. Legalább 80-féle attrakció közül választhatnak az idelátogató vendégek az élményvárban, a meseerdőben, a kalandszigeten és a tanyán. Érdemes egy egész napot rászánni, hogy minél több játékot kipróbálhassanak a gyerekek.
Mivel a település messzebb fekszik a Fertő tótól a többi
falunál, ezért nincsen kiépített strandja a tó partján. Ettől
függetlenül Szentmargitbányán is tudunk fürdeni a
szabadidőcentrumban kialakított fürdőtóban.
St. Margarethen honlapja:
www.st-margarethen.at
Látnivalók
7062 St. Margarethen, Römersteinbruch
www.ofs.at
Rozália-kápolna
7062 St. Margarethen, Römersteinbruch
Keresztelő Szent János templom
7062 St. Margarethen, Kirchengasse
Pellengér
7062 St. Margarethen, Prangergasse
Mesepark (Märchenpark / Familypark Neusiedlersee)
7062 St. Margarethen, Märchenparkweg 1.
www.familypark.at
Információs iroda